Írta: Kakuk Zita

A mentális egészséggel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban – különösen sok sztereotípia kapcsolódik a borderline személyiségzavarhoz, amelyek jelentős része fakadhat a megfelelő informáltság hiányából. Ahhoz, hogy érzékenyebben tudjunk viszonyulni a mentális betegségekhez, mindenekelőtt a velük kapcsolatos minél pontosabb tájékozódás szükséges. Cikksorozatunkban így a borderline személyiségzavar jellegzetességeivel foglalkozunk, elsőként a kialakulását meghatározó néhány tényezővel. Ahogyan más mentális betegségek, a BPD is számos összetevő kölcsönhatásának eredményeként jelenik meg, amelyek közül egy a koragyermekkori élményvilág jellege. Ahhoz, hogy mélyebben megértsük, hogy a korai élmények hogyan járulnak hozzá a BPD kialakulásához, a szülő és a gyermek kapcsolatát kell megvizsgálnunk.

A sérülékenység és a környezet kölcsönhatása

Bár hajlamosak vagyunk a BPD kialakulását kizárólagosan a traumatikus gyermekkori tapasztalatokkal indokolni, fontos figyelembe vennünk, hogy ebben több tényező játszik szerepet: az egyén alapvető sérülékenysége lép kapcsolatba a környezeti tapasztalatokkal. A gyermekkori trauma meghatározó kockázati tényezőként van jelen, de ugyanaz a gyermekkori tapasztalat különböző hatásokat gyakorolhat különböző temperamentummal rendelkező gyerekekre [2]. A genetikai hajlam 40%-át magyarázza a későbbi kimenetelnek, ami 60%-ot jelent a környezet befolyása tekintetében [1], de azt is figyelembe kell vennünk, hogy ugyanabban a családban sem ugyanúgy tapasztalják meg a környezetet a testvérek, és nem mindegyikőjüknél alakul ki személyiségzavar, tehát vagy a családon kívüli hatásokban kereshetjük az okokat, vagy a temperamentum és a tapasztalat kölcsönhatása gyakorolnak befolyást erre [2].

Ha a családban halmozódik a kórkép, vagy ha a szerotonin transzporter gének – amelyek a hangulat és a szorongás szabályozásával állnak kapcsolatban – csökkent működésűek, ez hajlamosítja az egyént a borderline személyiségzavarra [3]. Idegrendszeri szinten megfigyelhető a figyelem irányításának csökkent működése, többek között a prefrontális kéreg területén, ami a végrehajtó funkciókhoz, a tervezéshez, a döntéshozatalhoz, a viselkedésszabályozáshoz és az érzelemszabályozáshoz köthető, valamint az amygdala túlműködése, ami a negatív érzelmek generálásával hozható összefüggésbe [3]. Összességében azt mondhatjuk, hogy olyan neurobiológiai deficitekkel rendelkeznek, amelyek az érzelemszabályozás hatékonyságát determinálják.

Számos gyermekkori esemény befolyásolhatja továbbá a személyiségzavar megjelenését, például az abúzus különböző formái (érzelmi, fizikai, szexuális), az elhanyagolás vagy az elégtelen szülői gondoskodás. Jellemző rájuk a fokozott negatív affektivitás, tehát hajlamosabbak a negatív érzelmek megtapasztalására, a traumák pedig tovább fokozzák ezt a tendenciát. Az e mögött meghúzódó dinamika a következő: a végrehajtó funkciók és az önszabályozás gyengén működnek, emellett több negatív érzelmet tapasztalnak meg, valamint kevesebb pozitív szociális interakcióban vesznek részt – mindez együttesen negatív reaktivitáshoz vezet, vagyis jobban felzaklatják őket a negatív érzelmek, például a félelem, és a negatív kogníciók, például a tehetetlenség [3, 4]. Ez a viselkedés szabályozásának nehézségéhez és az impulzivitáshoz járul hozzá [3].

Tárgykapcsolat-elméleti alapfogalmak: szelf és tárgy

Ahhoz, hogy a gyermekkori élményeket a tárgykapcsolat-elméleteken keresztül tudjuk vizsgálni, elsőként a szelf és a tárgy fogalmával kell megismerkednünk. A szelf az egyén teljességére utal, amely a tudatos és tudattalan, mentális és fizikai jellemzőiből áll [5]. A tárgy „valami olyannak a jelölésére szolgál, amire érzelmek irányulnak, függetlenül attól, hogy az egy másik ember, egy élettelen dolog, egy elképzelés vagy fantázia” [6, p. 11.]. Az első tárgy az elsődleges gondozót, legtöbbször az anyát jelenti. A tárgykapcsolat e kettő, a szelf és a tárgy interakcióját jelöli [6]. 

A tárgykapcsolatok

A csecsemő fejlődésének korai szakaszában primitív érzelmek jelennek meg, amelyeket az agy alacsonyabb szinten lévő, kéregalatti struktúráihoz köthetünk. Ezen a szinten a pozitív és a negatív érzelmeket aktiváló rendszerek elkülönülnek egymástól, a pozitív és a negatív érzelmek egymástól szeparáltan dolgozódnak fel. Integrációjuk, tehát az, hogy egy adott pillanatban többféle érzelmet is átélünk, az agy magasabb szintű területeinek, az agykéreg és a limbikus rendszer közreműködésének segítségével történhet meg [3].

A pszichoanalitikus tárgykapcsolat-elméletek szerint a fejlődés első szakaszában az intenzív érzelmi élmények során a pszichében egy kettős struktúra alakul ki. Ennek egy része a szélsőségesen pozitív érzelmi állapotok eredménye, amelyekben a gyermek azt éli meg, hogy a szülő megfelelően kielégíti az igényeit, gondoskodik róla, biztonságot nyújt neki – ekkor egy boldog, idealizált szelf lép kapcsolatba egy gondoskodó, mindent megadó szülővel [3, 7]. Van azonban egy másik világ, ami a szélsőségesen negatív érzelmi állapotok alatt jelenik meg: amikor a szükségletek valamilyen oknál fogva nem tudnak kielégítődni, a másik frusztráló, agresszív, elhanyagoló tárgyként fog megjelenni a reprezentációkban, a gyermek pedig frusztrált, dühös, szenvedő szelfként. Ebben a világban egy boldogtalan szelf fog kapcsolatba lépni egy nem elég kielégítő, irritáló tárggyal. Ez vezet a hasításhoz [3, 7].

A hasítás

A hasítás egy elhárító mechanizmus, vagyis egy olyan eszköz, amellyel az én képessé válik a szorongás elhárítására, valamint kontrollt tud gyakorolni az impulzív viselkedés, az érzelmek és az ösztönök fölött [8]. Az elhárítás különböző formái tudattalanul működnek és valamilyen módon torzítják a valóságot. Céljuk az, hogy az egyén általuk könnyebben meg tudjon birkózni a szorongáskeltő helyzetekkel és jobban tudjon alkalmazkodni a környezetéhez [10].

A hasítás a primitív elhárítási mechanizmusok közé tartozik – ebben a kontextusban a primitív jelző arra utal, hogy a személyiség fejlődésének korai szakaszában jellemző. A hasítás lényege abban áll, hogy a külső tárgyakhoz a személy szélsőségesen jó vagy szélsőségesen rossz jelentést társít [9]. Célja, hogy megvédje az ént attól a konfliktustól, hogy másokkal vagy önmagával kapcsolatosan ambivalens élményeket kelljen megélnie, mert ezekkel az én fejlődésének ezen korai szakaszában nem képes megküzdeni. A gyermeknek szüksége van arra, hogy védje a jó tárgyat, azaz a gondozót, és így teljes egészében rá tudja bízni magát [9]. Ez az élet kezdeti szakaszán szükségszerű, mert az észlelési és az emlékezeti funkciók ezen a fejlettségi fokon nem képesek a különböző aspektusok integrálására [9]. A személy ebben az életkorban a jelentős másikkal kapcsolatban vagy szélsőségesen jó, vagy szélsőségesen negatív állapotokat él át, melyek elkülönülve aktiválódnak: ez kontroll alatt tartja az ellentmondásosság által okozott szorongást. Ez tehát az élet kezdeti szakaszán normatív, és határhelyzetekben később is megjelenhet egészséges személyeknél: azonban a borderline személyiségzavar esetében az elhárítás legjellemzőbb formájaként jelenik meg [9].

Mivel az érzelmi tapasztalatok hasítottak, a különböző aspektusok nem tudnak egyesülni. Ez azt eredményezi, hogy ilyenkor még nincs integrált énkép és integrált másokról alkotott kép. Az idealizáló vagy üldöző érzelmi állapotokban mindig csak a hozzá tartozó reprezentációk aktiválódnak a szelfről és a tárgyról. Üldözőként jellemezhetjük, mert a szelf a fájdalom vagy a düh állapotát éli át, a szülőt pedig agresszív, fenyegető tárgyként éli meg. Ennek köszönhetően kialakul egy üldöző-áldozat dinamika a szülő és a gyermek között, a szelf és a tárgy ennek megfelelően jelennek meg a pszichés reprezentációk szintjén [3].

A világ reális értelmezése 3 éves korig fokozatosan alakul ki, vagyis a gyermek megtanulja, hogy egymásnak ellentmondó tapasztalatok egyszerre lehetnek jelen, tehát képes lesz tolerálni a saját magával és másokkal kapcsolatos ambivalenciát [3]. Átéli, hogy az ideális tárgy néha frusztráló, korlátozó lehet, és hogy a boldog szelf néha borzalmasan is tud viselkedni [7]. Így egyesülnek a pozitív és negatív tapasztalatok, tehát a gondozóval megtapasztalt élmények, érzelmi viszonyulások integrált énképhez és integrált másokról kialakított reprezentációhoz vezetnek, amelyekben a jó és rossz tulajdonságok megférnek egymás mellett [3].

Ahhoz, hogy ez a folyamat sikeres legyen, a pozitív élmények túlsúlyára van szükség, mert ez lehetővé teszi a negatív aspektusok elviselését. Amennyiben a negatív élmények dominálnak (ahogyan a borderline személyiségzavar esetében), a valóságról alkotott negatív képek elárasztják a pszichét. Védekezésképpen az ekkor elérhető primitív elhárító mechanizmusokhoz folyamodik az én, vagyis a hasításhoz és megragad ezen a szinten [3]. A hárítással azt akarja megelőzni, hogy a túlságosan negatív élmények ne fertőzzék meg a jó tapasztalatokat, mert akkor a világból egy elfogadhatatlan, borzasztó hely válik [7].

A hasítás hosszútávú következményei: az identitás diffúziója és a mentalizáció sérülése

Ez a személy szintjén az identitás diffúziójához vezet, tehát ahhoz, hogy a személy nem tudja integrálni személyiségének pozitív és negatív aspektusait. A negatív, üldöztetés jellegű tapasztalatok megakadályozzák a normál identitás felépítését. Így a személy viselkedése kaotikus lesz, súlyos bizonytalanságot él át, önértékelésének, érdeklődésének folyamatos változását tapasztalja [3].

Ezek a reprezentációk szélsőséges érzelmi állapotok alatt alakulnak ki és ugyanazt az érzelmi valenciát tartják meg, tehát ugyanannyira kellemesek vagy kellemetlenek, mint az eredeti tapasztalat esetében [3]. Ha fennmarad a hasító folyamat, a koragyermekkorhoz hasonlóan az alacsonyabb szintű, kéregalatti agyterületek aktiválódnak és kevésbé lép be az agykéreg által gyakorolt kontroll az érzelemszabályozásba. Ez egy önfenntartó folyamat, hiszen a negatív érzelmek egyenlőek lesznek az archaikus, primitív tapasztalatokkal, amely által az én mindig szenvedő áldozatként, a másik frusztráló, agresszív üldözőként jelenik meg. Emellett az is jellemző, hogy a személy annak érdekében, hogy elkerülje az áldozat szerepet, bántalmazóvá válik [3]. Az érzelmek primitivitása, integrálásának hiánya, az agykéreg által gyakorolt kontroll hiánya miatt a személy impulzív viselkedésmódokat alkalmaz, hogy ezekkel az intenzív negatív tapasztalatokkal megbirkózzon [11].

A hasítás hosszútávon a kapcsolatok szintjén a mentalizáció sérülését vonja magával [3]. A mentalizáció az a képesség, amelynek segítségével megértjük a mentális állapotokat, ezáltal reflektálunk mások szándékaira és érzelmeire, illetve saját tartalmainkra [12]. Fejlődésének első, korai fázisában az érzelmi állapot megértése az aktuális tárgykapcsolati helyzet alapján valósul meg. A későbbi fázisban az egyén nem csak a fennálló szituáció alapján értelmezi a mentális állapotokat, hanem az előzetes tapasztalatokat is figyelembe veszi. Ezek az emlékek a szülő és a gyermek interakciói során alakultak ki, tehát a szelfről és a tárgyról való tapasztalatokat tartalmazzák, amelyek adott esetben nagyon más, akár ellentétes feltételek mellett rögzültek – a borderline személyiségzavar esetében ez a második fejlődési fázis hiányosságokat szenved. Az e mögött húzódó dinamika a következő: ha az érzelmi tapasztalatok pozitív és negatív aspektusai nem integrálódnak, tehát fennmaradnak az üldöző és idealizált aspektusok, a személy mindig szenvedő áldozatként fogja megélni magát a kapcsolataiban, a másikat pedig mindig egy fenyegető agresszorként észleli. Ez az aktuális szituációra is kihat, és a helyzet értelmezését negatív irányba torzítja, vagyis egy semleges, vagy enyhén negatív interakciót is teljes elutasításként élhet meg, ami megerősíti a kezdeti, hasított mentális tapasztalatokat. Ez kialakítja a patologikus interakciók ördögi körét, ahol a kezdeti reprezentáció hat a szituáció értelmezésére, majd ez az interpretáció visszahat a reprezentációra és megerősíti azt [3].

Mindezt összefoglalva: a személy gyermekkorban extrém mértékű frusztrációt tapasztal, ami részben a személyiség adottságaiból, részben a környezeti tapasztalatokból fakad. Ahhoz, hogy ezzel valahogyan megküzdjön, az ekkor elérhető éretlen elhárításokhoz folyamodik, vagyis a hasításhoz. Ez meggátolja a tapasztalatok jó és rossz aspektusainak integrálását, az idealizált és üldöző állapotok fennmaradnak. A saját szelfről és a másokról kialakított hasított reprezentációk meghatározzák a későbbi kapcsolatok, interakciók észlelését, és jelentősen torzítják az értelmezésüket. A negatív élmények során a személy mindig szenvedő áldozatként, a másik mindig fenyegető agresszorként fog megjelenni a megélés szintjén a pszichében, ez pedig kihat a kapcsolatok értelmezésére és felerősíti a negatív hatásokat. Ez a negatív értelmezés visszahat a kezdeti szélsőséges reprezentációkra és megerősíti azokat – így fenntartva a borderline személyiségzavart [3].

Felhasznált irodalom

[1] Torgersen, S. (2000) idézi Paris, J. (2018). The Relationship Between Childhood Adversity and Borderline Personality Disorder. In Stanley, B., & New, A. S. (eds.). Borderline Personality Disorder. Oxford University Press.

[2] Paris, J. (2018). The Relationship Between Childhood Adversity and Borderline Personality Disorder. In Stanley, B., & New, A. S. (eds.). Borderline Personality Disorder. Oxford University Press.

[3] Kernberg, O. F. (2018). Treatment of Severe Personality Disorders: Resolution of Aggression and Recovery of Eroticism. American Psychiatric Association Publishing.

[4] Caprara et al., 1985; Davidson, 1998 idézi Rabinowitz, J. A., Osigwe, I., Drabick, D. A. G., & Reynolds, M. D. (2016). Negative emotional reactivity moderates the relations between family cohesion and internalizing and externalizing symptoms in adolescence. Journal of Adolescence, 53, 116–126. https://doi.org/10.1016/j.adolescence.2016.09.007 

[5] American Psychological Association. (n.d.). Self. In APA dictionary of psychology. Retrieved January 26, 2025, from https://dictionary.apa.org/self 

[6] Hamilton, N. G. (1996). Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban. p. 11. Animula Kiadó.

[7] BorderlineNotes (2017, április 17). What Causes Identity Diffusion in BPD & NPD? | OTTO KERNBERG. Youtube. https://www.youtube.com/watch?v=md0LTZU47Ek&t=3s 

[8] Freud, A. (2008). Az én és az elhárító mechanizmusok. Animula Kiadó.

[9] Kulcsár, Zs. (1992). Korai személyiségfejlődés és énfunkciók. Argumentum Kiadó és Nyomda Kft.

[10] Martin, L. (2004). Énvédő mechanizmusok személyiség- és klinikai pszichológiai empirikus vizsgálatai. [Doktori értekezés, PTE.]

[11] Kernberg, O. F. (2012). Countertransference: recent developments and technical implications for the treatment of patients with severe personality disorders. In The Inseparable Nature of Love and Aggression: Clinical and Theoretical Perspectives. American Psychiatric Publishing.

[12] American Psychological Association. (n.d.). Mentalization. In APA dictionary of psychology. Retrieved January 26, 2025, from https://dictionary.apa.org/mentalization 

A címben szereplő idézet: Ady, E. (1909). Kocsi-út az éjszakában. Nyugat, 2(16). https://epa.oszk.hu/00000/00022/00038/00933.htm