Tagfelvételt hirdet az Emberkép Egyesület!
Várjuk szeretettel mindazokat a pszichológusokat, pszichológushallgatókat, akik szeretnének közösségünk aktív tagjává válni és elősegíteni mindazon céljainkat és munkáinkat, amelyeket egyesületünk képvisel.
Mire készüljenek a felvételi eljárásban?
A felvételi egy két lépcsős folyamatot foglal magába, amelynek első fázisa egy motivációs beszélgetés, ezt követően pedig egy próbaidőszak.
Jelentkezés
A jelentkezés Google Formson keresztül történik, amely a link megnyitása utána bárki számára lehetséges szeptember 14-én vasárnap éjfélig.
A felvételi menete
Az érdeklődők ezt követően részt vesznek majd egy motivációs beszélgetésen, amely során azon felül, hogy részletesen beavatunk mindenkit az egyesület működésének minden részletébe, arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik ők, milyen érdeklődési köreik vannak, hogyan gondolkodnak a pszichológiáról, illetve általában véve hogyan vélekednek a szakma jövőjéről és társadalmi felelősségvállalásáról.
Az interjú ezen felének célja, hogy létrejöjjön egy közös beszélgetés a felmerülő témákkal kapcsolatban.
Az interjú második felében pedig azt kérjük a jelentkezőktől, hogy mutassanak be egy projekttervet egy általuk érdekes témában, amit szívesen megvalósítanának az egyesület keretei között.
A projekt felépítésének irányelvei:
- Nincsenek formai követelmények, hiszen szóban fogjuk majd megbeszélni a tervet.
- A projekt az érzelemszabályozás pszichológiai témába betekintést nyújtó, 1 alkalmas előadás tervet foglal magába, az adott ember kreativitásától függően bármilyen formában, amely megvalósítható minimális eszközigénnyel, illetve az egyesület tagjainak bevonásával az egyesület működésének alapegységeibe (személyiség-, klinikai- és egészségpszichológia egység, fejlődéslélektan egység, interkulturális és interperszonális egység) legyen integrálható a választott téma.
- A projektben lehetőleg ne szerepeljen külsős, meghívott előadó, hanem azt az egyesület tagjai által is meg lehessen tartani.
A projekt kapcsán mindenképp térj ki a következő részekre:
- ki a célcsoport?
- mi a program célja?
- milyen értéket képvisel?
- mi az aktualitása?
- milyen eszközöket és formai elemeket alkalmaznál?
- mi a program váza? milyen részekből állna?
- hogyan vezetnéd le a megvalósítást?
- mindenekelőtt légy kreatív és formabontó!
A motivációs beszélgetést követően mindenkit értesíteni fogunk majd arról, hogy bekerült-e az utolsó felvételi fázisba, amely a próbaidő fázisa. A próbaidő során, (amelynek időtartama 1 hónap) az új tagjelöltek bekerülnek az egyesületbe, és ezáltal az aktuálisan futó munkafolyamatokba. Ekkor derül ki véglegesen, mind az egyesület, mind a jelentkező számára, hogy tudunk-e együtt dolgozni a jövőben is. A próbaidő során nem kerül még hivatalosan be a tagjegyzékbe egyik jelölt sem, így tagdíjat sem köteles fizetni.
Időpontok
A motivációs beszélgetések a jelentkezés leadását követően kerülnek lebonyolításra, amelyre majd egy táblázatban lehet jelentkezni. A táblázatot e-mailen keresztül fogjuk eljuttatni mindenkihez a jelentkezésétől számított 1-2 napon belül.
Minden jelentkezővel sok szeretettel és nagy érdeklődéssel várjuk a találkozást!

