Írta: Hubácsek Péter

A szorongás általában egy kellemetlen állapotként jelenik meg az emberek életében. Azok számára, akik szembesülnek vele, gyakran a feszültség, a nyugtalanság és a bizonytalanság érzését kelti. A mindennapi tapasztalatokban a szorongás olyan pszichológiai jelenség, amelyet sokan igyekeznek gyorsan megszüntetni, mivel megterhelő és rontja az életminőségünket. Azonban, ha a szorongást egy mélyebb, evolúciós szemszögből vizsgáljuk, akkor új értelmet nyerhet, és képesek lehetünk másként tekinteni rá. A szorongás nem csupán egy „zavaró tényező” vagy egy negatív érzelem, hanem egy ősi és rendkívül funkcionális mechanizmus, amely sokkal több haszonnal bírhat, mint azt elsőre gondolnánk.

Az evolúciós örökségünk: a szorongás, mint túlélési eszköz

Az evolúciós pszichológia az emberi viselkedés és érzelemvilág nagy részét az alkalmazkodási folyamatok eredményeként magyarázza. Ez azt jelenti, hogy az emberek nemcsak azért reagálnak valamilyen módon a különböző helyzetekre, mert az egyéni tapasztalataik vagy társadalmi elvárásaik ezt kívánják, hanem mert már az őseink élete nyomán kialakultak azok a mechanizmusok, amelyek meghatározzák a reakcióinkat. Marks és Nesse 1994-es kutatásai szerint [1] a szorongásos reakciók már az ősidőkben kulcsszerepet játszottak az emberi túlélésben. Amikor egy vadászó-gyűjtögető ősember egy gyanús neszt hallott a bokorban, a testi változások (mint a megemelkedett pulzus, a fokozott izomfeszülés, a magasabb szintű éberség) lehetővé tették számára, hogy gyors döntést hozzon: harcoljon vagy meneküljön. Ez a „fight or flight” (harcolj vagy menekülj) válasz az evolúció során előnyt biztosított, és segítette a túlélést. Azok, akik érzékenyebben reagáltak a veszélyekre, nagyobb valószínűséggel élték túl a fenyegető helyzeteket, így az ő génjeik tovább öröklődtek, és a szorongásra hajlamosító genetikai örökség is fennmaradt.

A szorongás, mint az adaptivitás kulcsa

Morris kutatása szerint [2] a szorongás nem csupán egy védekezési mechanizmus, hanem egy rendkívül fontos adaptív mechanizmus is. A normál szintű szorongás arra ösztönöz bennünket, hogy elővigyázatosabbak legyünk, felkészüljünk a jövőbeli kihívásokra, és elkerüljük a potenciális veszélyeket. Az evolúciós múltban ez a fokozott éberség segítette az alkalmazkodást, és hozzájárult a túléléshez. Ezzel a mechanizmussal az emberek képesek voltak gyorsan reagálni a veszélyekre és elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek fenyegették az életben maradásukat. 

A modern világban a szorongás hasonló módon működik. Segít minket a munkahelyi kihívásokban vagy a személyes megmérettetésekben, élteti a bennünk lévő versenyszellemet, továbbá arra késztet minket, hogy jobban összpontosítsunk. 

A társas dimenzió: a szorongás hatása a közösségre

A szorongás nem csupán az egyén túlélési esélyeit növeli, hanem a közösségben való együttélés során az egész csoport számára előnyöket biztosít. Öhman kutatásai szerint [3] az emberi agy, különösen az amygdala, olyan mechanizmusokat fejlesztett ki, amelyek gyorsan felismerik a veszély jeleit. A szorongásos reakciók, mint például a félelem arckifejezésének vagy a figyelmeztető kiáltásoknak a megjelenése, nemcsak az egyén számára jelentenek vészhelyzetet, hanem segítenek másokat is figyelmeztetni. Ily módon a szorongás közvetett módon az egész közösség túlélési esélyeit növelheti, mivel a szorongó egyének viselkedésükön keresztül képesek aktiválni a csoport figyelmét, és előkészíteni őket a potenciális veszélyekre.

Modern világ – ősi rendszer: miért érezzük túl soknak a szorongást?

Bár a szorongás alapvetően egy életmentő mechanizmus volt őseink számára, számunkra már nem feltétlenül nyújtja ugyanazt a hasznot. A modern kor embere ugyanis már nem konkrét, fizikai fenyegetésekkel találkozik, mint az elődeink. A mi világunk kihívásai elsősorban nem fizikai megküzdést kívánnak tőlünk és nem fenyegetik közvetetten az életünket. A magas munkahelyi elvárások, a társadalomnak való megfelelés nyomása, vagy a digitális környezet okozta folyamatos információáradata, habár jelentősen különböznek az őseink kihívásaitól, mégis ugyanazt a stressz reakciót okozzák a testünkben. Az agyunk nem mindig képes megkülönböztetni a valódi és az észlelt fenyegetést egymástól, így a mindennapi életben felmerülő elhúzódó stresszorok is képesek hosszú időn keresztül fenntartani a szorongásos válaszokat. Így még őseink szorongása a fenyegetés megszűnésével véget ért és szervezetük nyugalmi állapotba került, a miénk folyamatos stressznek van kitéve [4].

Ezért különösen fontos, hogy megtanuljuk időnként „letelepedni” a terheinkkel: tudatosan letenni a feladatokat és a kihívásokat, hogy átélhessük a megkönnyebbülést, amely nélkül a folyamatos stressz könnyen állandó szorongássá alakul. Ha sikerül felismernünk, hogy a szorongás nem ellenség, hanem belső jelzőrendszer, amely figyelmeztet és segít fókuszálni, akkor a modern világ kihívásait is tudatosabban és hatékonyabban kezelhetjük. Így a szorongás (bár gyakran kétségtelenül kényelmetlen) továbbra is értékes eszköz lehet az életünk tudatos alakításában és a személyes egyensúly megtartásában.

Felhasznált irodalom

[1] Marks, I. M., & Nesse, R. M. (1994). Fear and fitness: An evolutionary analysis of anxiety disorders. Ethology and Sociobiology, 15(5–6), 247–261. https://doi.org/10.1016/0162-3095(94)90002-7

[2] Morris, D. W. (2019). Adaptive affect: The nature of anxiety and depression. Neuropsychiatric Disease and Treatment, 15, 3323–3326. https://doi.org/10.2147/NDT.S230491

[3] Öhman, A. (2005). The role of the amygdala in human fear: Automatic detection of threat. Psychoneuroendocrinology, 30(10), 953–958. https://doi.org/10.1016/j.psyneuen.2005.03.019

[4] Peléšková, Š., Polák, J., Janovcová, M., Chomik, A., Sedláčková, K., Frynta, D., & Landová, E. (2024). Human emotional evaluation of ancestral and modern threats: Fear, disgust, and anger. Frontiers in Psychology, 14, 1321053. https://doi.org/10.3389/fpsyg.2023.1321053