A hospice ellátás a gyógyíthatatlan betegeknek életük utolsó szakaszában nyújtott segítség, amelynek célja a beteg életminőségének javítása. A testi tünetek enyhítése mellett arra is fókuszál, hogy a beteg és családja számára a lehető legjobb lelkiállapotot biztosítsa.

• Milyen eszközökkel dolgoznak a hospice ellátás során?
• Mi motivál valakit a hospice-ban való munkára?
• Milyen nap, mint nap találkozni az élet végességével?
• Hogy lehet hozzátartozóként támogatni az életük végén álló szeretteinket?

Az est során többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Dr. Biró Eszter és Kanjo Nada pszichológussal, a Magyar Hospice Alapítvány munkatársaival. Célunk, hogy az esemény által átfogó képet adjunk az érdeklődőknek a hospice-ról, a szemléletről, a működésről, az esetleges nehézségekről és ezek megoldási lehetőségeiről egyaránt. A beszélgetést moderálja: Kakuk Zita és Mesics Flóra Anna.

A halál mindannyiunk életének a része, tabusítása miatt azonban olykor még akkor sem tudunk beszélni róla, ha szükség lenne rá, éppen ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy foglalkozzunk vele.

Az esemény nem igényel előzetes pszichológiai tudást, laikusoknak és pszichológushallgatóknak egyaránt hasznos lehet. Szeretettel ajánljuk azonban előzetesen a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület (https://hospice.hu/hu/) és a Magyar Hospice Alapítvány (https://hospicehaz.hu/) honlapját az érdeklődők számára.

A jegyvásárlással beleegyezel abba, hogy az eseményen kép- és hangfelvétel készülhet, melyet a szervezők reklám- és dokumentációs céllal felhasználhatnak, illetve elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.

Várjuk a találkozást! 

Weöres Sándor: Bolero
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.