Az Emberkép Egyesület Ki az úr a háznál? Érzelemeink mikroszkóp alatt érzelemkezelési projektjének célja, hogy alapvető pszichológiai eszközökkel segítse az embereket az érzelemszabályozási készségeik fejlesztésében, hogy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életet éljenek. Különös hangsúlyt fektet a tudatosság növelésére az érzelemszabályozás fontosságával kapcsolatban, azaz hogy támogatást nyújtson az érzelmek megértésében és kezelésében, ezáltal javítva a személyes kapcsolatok minőségét, valamint erősítve a generációk és társadalmi rétegek közötti megértést, elfogadást.

A pszichoedukációs projekt elsősorban Józsefvároshoz kötődik, hiszen az egyesület székhelye is itt található, valamint Józsefvárosban a társadalmi státuszok, korosztályok és életformák sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy széles körben és hatékonyan szólítsuk meg a közösséget. A program a józsefvárosiak mellett bárkinek szól, akinek az alkalmazott eszközök segítséget jelentenek a pszichológiai jóllét és a minőségi kapcsolatok elősegítésében.

A program három fő részre tagolódik. Egyrészt infografikai plakátokat helyeztünk el, melyek érthető módon mutatják be az érzelemszabályozás technikáit. Másrészt podcastunkban Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus beszél a témáról. Harmadrészt egy kerekasztal-beszélgetés és azt követő interaktív program keretében a résztvevők ismeretet nyerhetnek a művészet és a mindfulness-technikák alkalmazási lehetőségeiről az érzelemszabályozásban.

Görgess lejjebb, és tarts velünk! Akár a podcast meghallgatásával, akár a kerekasztal-beszélgetéssel, akár a plakátok részletesebb áttekintésével, hogy Te is új eszközöket kapj érzelmeid megfelelő kezeléséhez!

A projekthez kapcsolódó podcastunkban az érzelemszabályozásról beszélgetett Dr. Szondy Máté (klinikai szakpszichológus, családterapeuta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a Mazsihisz Szeretetkórház pszichológusa) egyesületünk elnökével, Beller Barnabással (iskolapszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója).

Többek között az alábbi témákról hallhatsz az adásban:

  • Mik az érzelmek? Milyen alapvető aspektusai vannak?
  • Milyen hétköznapi vélekedések vannak az érzelemszabályozással kapcsolatban?
  • Milyen elsajátítható technikái vannak az érzelemszabályozásnak?
  • Hogyan befolyásolják a gyermekkori hatások, vagy akár napjaink kihívásai?

Az kerekasztal beszélgetés központi témája az érzelmek kezelése, pontosabban annak nehézsége, hogy az érzelmek megélése, és elengedése helyett ezeknek az elnyomását választjuk. Ez történhet számos módon: függőségek, figyelemelterelés, vagy állandó rohanás formájában. Ezek a mintázatok hosszú távon károsak lehetnek, mert megakadályozzák, hogy szembenézzünk a belső világunkkal és feldolgozzuk az érzéseinket.

A beszélgetés célja, hogy szemléltessen néhány alternatív megoldást az érzelemkezelésre. Az egyik irányból a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét gyakorlata segíthet abban, hogy elfogadó módon kapcsolatba lépjünk érzelmeinkkel, és ne próbáljuk elnyomni azokat. A másik megközelítés a művészet, amely az önkifejezés egyik legerőteljesebb eszköze.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Vácz Péter (animációs filmrendező) és Dr. Nyitray Kornélia (orvos, mindfulnes tréner).

A beszélgetést követően lehetőség nyílik egy művészetterápiás workshopon való részvételre, ahol az érdeklődök személyes élményként tapasztalhatják meg a művészet önismereti erejét, ahogy egy biztonságos közegben segít feltárni érzelmeinket. 

Míg egy beszélgetésnél megmaradunk verbális és kognitív szinteken, addig a művészetterápiában úgy tudunk dolgozni a tudattalan tartománnyal, hogy megalkotjuk az érzelmeinket. Nem beszélünk róluk, a megéléseinkről, hanem szimbólumok és színek által kivetítjük azokat az előttünk fekvő üres lapra. Az érzelmek az esetek többségében nehezen detektálhatóak, látni egyáltalán nem látjuk őket, de ezáltal láthatóvá válnak a bennünk lévő tartalmak a magunk számára is.

A workshopot tartja: Szögeczki Sára (pszichológus, komplex művészeti terapeuta).

A minél szélesebb körű pszichoedukáció érdekében plakátokat helyeztünk el Józsefváros területén különböző játszótereken, parkokban, kutyafutókban, különböző intézményekben. A plakátok közérthető módon mutatnak be érzelemszabályozási technikákat.

Néhány helyszín, ahol találkozhatsz velük:

  • Horváth Mihály téri játszótér
  • Muzsikus parki kutyafuttató
  • Kálvária tér
  • Brunszvik Júlia tér
  • Da Vinci közi játszótér
  • Grund
  • Gólya

Keresd meg őket Te is!

Grafikai munka: Deli Kata Dorottya