„Mennyi mindent tudnánk tenni, ha összefognánk!”

2022-ben néhány pázmányos pszichológushallgatóval újra és újra azon kaptuk magunkat, hogy az órák közt szenvedélyesen beszélgetünk arról, mennyire szeretnénk valami olyat csinálni, ami meghaladja az egyetemi kereteket. Elmélyülni egy-egy témában, hatni egymásra és a körülöttünk lévő világra. Az járt bennünk, hogy milyen nagy érték születhet abból, ha mi, akik többet akarunk, összefogunk, és egymást inspirálva önmagunkon túlmutató ötleteket valósítunk meg, amelyekkel a társadalmi felelősségvállalás aktív részesei lehetünk. Hamar felismertük, hogy ehhez szükség van egy olyan közegre, amely összefogja a hasonlóan gondolkodó embereket, és közösséggé formálja őket. Így 40 hallgató összefogásával, önszerveződő módon kivettünk egy budapesti közösségi teret, amely azóta is a programok helyszíni bázisa, 2022 decemberében pedig hivatalosan, bejegyzett  szervezetként is megalakult az Emberkép Egyesület. Az elmúlt egy évben több tervet valósítottunk meg, jelenleg is futnak projektjeink, és sok célkitűzésünk van a jövőre nézve.

Céljaink több szinten ragadhatók meg. Egyrészt megteremteni és fenntartani egy olyan tehetségfejlesztő közeget, amely támogatást nyújt a tagok szakmai fejlődéséhez és munkáihoz. Az egyesület további célkitűzése, hogy létrehozzon egy olyan interdiszciplináris teret, melyben a különböző humán és kulturális területek párbeszédet és közös munkát tudnak folytatni. Ebből az együttműködésből és közös szakmai gondolkodásból kiindulva olyan programokat, foglalkozásokat hozunk létre, amelyek segítségével a szélesebb társadalmi közeg önreflexióját, érzelemszabályozási készségeit fejleszthetjük. Így a belső, önképző működésünkön túl fő cél, hogy elvigyük az általunk teremtett értékeket akár iskolákba, képzésekbe, vagy más szervezetekkel működjünk együtt, hogy ez a fejlődés minél több ember számára elérhetővé váljon.

Az egyesület alapját képezi a fejlődési szemlélet, miszerint az ember természeténél fogva kiteljesedésre törekszik: elvünk, hogy van egy olyan esszenciája minden embernek, amely a fejlődés felé orientálja. Rendkívül fontos számunkra a konstruktív párbeszéd, amely nemcsak gondolataink megosztására szolgál, hanem formát teremt arra, hogy a céljainkat konkrét tervekbe, kezdeményezésekbe fordítsuk. Az integráció mind munkamódunkban, mind szemléletünkben kulcsszó: legyen szó akár a különféle pszichológiai iskolákról, akár a pszichológia, az azzal rokon tudományok és a különböző művészeti ágak beépítéséről. Fontosnak tartjuk, hogy az emberkép címszó alatt ne korlátozódjunk csak a pszichológia szemüvegére, hisz az emberi működés elemei ugyanúgy megtalálhatók a pedagógiában, különböző társadalomtudományokban, filozófiában, művészetekben, stb. Munkamódunkra jellemző az interaktivitás, az esetalapú tanulás, illetve a „bottom-up” folyamatok segítése, amelyben a résztvevők saját tapasztalatukból, intuíciójukból kiindulva ragadhatnak meg, majd emelhetnek magasabb szintre egy-egy témát.

Nézz körül további oldalainkon, és tudj meg többet arról, hogy mit csinálunk, és hogyan működik az Emberkép Egyesület!