
Szervezeti felépítés

Az egyesület működése autonóm és egyetemtől független. A szervezeti felépítés részét képezi a vezetőség, amely a képviselő elnökből, szakmai működésért felelős elnökhelyettesből, belső működésért felelős elnökhelyettesből, valamint a tiszteletbeli elnökből áll. A tagok tevékenység szerint különböző szakmai és logisztikai egységekbe tagolódnak. Emellett egyesületünk része a Szakmai Bizottság, amely a különböző projektek szakmai felügyeletéért felel. Görgess lejjebb, és ismerd meg vezetőinket, egységvezetőinket és bizottsági tagjainkat!
Elnökség

Harta Zsófia
Képviselő elnök
Okleveles pszichológus, a PPKE pszichológia mesterképzésén klinikai és egészségpszichológiai specializáción végzett, továbbá a MAKOMP integratív terapeuta képzésén tanul. Az egyesület egyik alapító tagja, elsősorban gazdasági és logisztikai feladatokat lát el. Emellett az ÉRTEM Projekt szakmai munkacsoportjának vezetője, melynek fő célja a gyermekek és serdülők emocionális képességeinek fejlesztése. Szakmai érdeklődésének középpontjában a serdülőkkel folytatott pszichoedukáció, érzelmi nevelés, valamint az egészségnevelés, egészségpszichológia és pszichoszomatika állnak.

Stranigg Bendegúz
Szakmai működésért felelős elnökhelyettes
Klinikai szakpszichológus rezidens a Semmelweis Egyetemen, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán dolgozik. Elvégezte a jungi analitikus képzés 2 éves elméleti modulját. Az egyesület alapító tagja, a szervezet szakmai koordinálásáért felel. Tagja a gyermekek számára pszichoedukációs foglalkozásokat nyújtó ÉRTEM Projektnek, valamint több szakest szervezésében, moderálásában vett részt. Érdeklődési körébe főként a személyiségzavarok és a pszichoszomatikus zavarok komplex, biopszichoszociális ellátása tartozik.

Tóth Domonkos
Belső működésért felelős elnökhelyettes
Okleveles pszichológus, felnőtt klinikai és egészségpszichológia specializáción. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának hallgatója a Klinikai pszichológia és Addiktológia program kereteiben. Emelett iskolapszichológus. Korábban önkénteskedett a Főnix-Ház nappali kórházban, illetve a kutatás iránt is érdeklődik. Érdeklődési középpontjában főként a pszichodiagnosztika és a dinamikus pszichológia áll. Az egyesületben elsősorban a belső kommunikációért, működésért, a tagoknak szóló szakmai és közösségépítő programok koordinálásáért felel.

Beller Barnabás
Tiszteletbeli elnök
Okleveles pszichológus, fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia specializáción végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelenleg az ELTE-n folytat szakirányú továbbképzést mint pedagógiai szakpszichológus jelölt. Emellett iskolapszichológus, valamint fejlődéslélektani tárgyakat oktat a PPKE pszichológia alapképzésén. Önkénteskedett az EMMI Budapesti Javítóintézetében, a Pannonhalmi Főapátság bazilikájának volt állandó helyettes orgonistája, most a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban tölti be ezt a pozíciót. Szakmai érdeklődésének középpontjában elsőként a gyakorlati pszichoedukáció áll.

Szakmai egységek
Az egyesület működését szakmai egységekbe szervezzük. A különböző projektcsoportok főként ezekben tevékenykednek. A Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Egység integratív elméleti és gyakorlati megközelítéssel foglalkozik a személyiségpszichológia és egészségpszichológia területeivel. A Fejlődéslélektani Egység főként a gyermek- és serdülőkor meghatározó elemeire és élményeire fókuszál. Az Interperszonális és Interkulturális Egység a személyközi kapcsolati dinamikákat helyezi fókuszba.

Bíbok Petra
Fejlődéslélektani Egység vezetője
Mesterszakos pszichológushallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlődés és klinikai gyermekpszichológia specializációján. Az Emberkép Egyesületnek 2023 júniusa óta tagja, a Fejlődéslélektani Egység vezetését pedig 2024 áprilisában kezdte meg. Aktívan részt vett az egyesületben megtartott szülői pszichoedukációs előadásanyag kidolgozásában. Leginkább a fejlődéslélektan iránt érdeklődik, az egyetem befejezése után gyermekekkel szeretne foglalkozni. Emellett a művészetek, főként az irodalom érdekli, ezekkel pszichológiai szempontból is szívesen foglalkozik.

Detki Anna Cilla
Interperszonális és Interkulturális Egység vezetője
Okleveles pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem klinikai és egészségpszichológia specializációján végzett. Jelenleg családterápiás képzésben vesz részt. Az egységvezetés mellett az Éntudatosság Projektben az elméleti háttér kidolgozásával foglalkozott, valamint csoportot is vezetett. Szakmai érdeklődésének középpontjában a családterápia, az étkezési zavarok, valamint ehhez kapcsolódóan az egészségpszichológia és a pszichoszomatika áll.

Kakuk Zita
Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Egység vezetője
A PPKE mesterszakos pszichológushallgatója, klinikai és egészségpszichológiai specializáción. 2023 júniusa óta tagja az Emberkép Egyesületnek. Az egyesületen belül pszichoedukációs projektek szervezésében vett részt, többek között a borderline személyiségzavar, az autizmus spektrumzavar és a korai maladaptív sémák témájához kapcsolódóan. 2024 szeptemberétől tölti be az egységvezetői pozíciót. Elvégezte a Szondi-teszt elmélete és gyakorlata képzést. Jelenleg a Pszichoterápia folyóirat egyetemista gyakornoka.

Szakmai Bizottság
Egyesületünk szakmai hátterének, felügyeletének biztosítása rendkívül fontos számunkra. A Szakmai Bizottság feladata a programok szakmai helytállóságának ellenőrzése, reflexió adása az esetleges szakmai vagy etikai aggályokra, hogy programjaink megalapozottak és valóban fejlesztőek legyenek.

Czimer Anna
Szakmai bizottsági tag
Okleveles pszichológus, a PPKE klinikai és egészségpszichológia specializációján végzett. Az egyesület egyik alapító tagjaként előadások szervezésében és megtartásában vett részt. Tagja az interperszonális és interkultúrális, a gazdasági és a szakmai egységnek. Emellett részt vesz a szervezés alatt álló SegítŐk projekt létrehozásában. Elvégzett egy 150 órás pszichodráma önismeretet, mert pszichológusként önmaga fejlesztését is fontosnak tartja. Érdeklődési területei a párkapcsolatok, a kötődés, a pszichoszomatika és a kodependencia köré összpontosulnak.

Székely Kata
Szakmai bizottsági tag
Okleveles pszichológus, felnőtt klinikai és egészségpszichológia specializációval. Jelenleg több iskolában is iskolapszichológus. Az ÉRTEM Projekt keretein belül gimnazistáknak csoportfoglalkozásokat tartott, illetve Éntudatosság csoportot vezetett. Önkéntes volt a Főnix-Ház nappali kórházában, ahol pszichotikus betegek ellátásában vett részt. Elvégezte a Szondi-teszt elmélete és gyakorlata képzést, a jövőben PhD-képzésen szeretne tanulni, kutatni. Érdeklődésének középpontjában a klasszikus és modern pszichoanalízis áll. Szenvedélye az irodalom, művészetfilozófia és a filmelmélet.

Média és logisztika
A logisztikai egységek a szervezet gördülékeny működéséhez kapcsolódó feladatokat látnak el, valamint a médiában való megjelenésekért (Facebook, Instagram, eseménymeghirdetések) felelnek.

Tóthmátyás Zsófia
Média Egység vezetője
A PPKE mesterszakos pszichológushallgatója, klinikai és egészségpszichológiai specializáción, továbbá az egyetemen Kortárs Segítőként tevékenykedik. A Média Egység vezetése mellett a Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Egység tagja. Az egyesület egyik alapító tagja, aki elsősorban a közösségimédia-felületek logisztikai feladatait látja el. Emellett számos szakest szervezésében vett részt (többek között skizofrénia, társfüggőség vagy alkoholizmus témában).

Tudj meg többet rólunk!
Kíváncsi vagy további információkra a szervezetünkről, vagy szívesen működnél együtt velünk / támogatnál minket? Vedd fel a kapcsolatot velünk!
